Rita
Ha azt kérdeznék tőlem, melyik a legfontosabb közös pillanatunk, nem tudnék választani.
Nem azért, mert kevés fontos emlékem van veled. Hanem azért, mert túl sok. Mert nem tudom leválasztani rólad azt a napot, amikor boldogok voltunk, attól a naptól, amikor fáradtak. A nevetésedet a csendjeinktől. A könnyű pillanatokat azoktól, amelyekben összekaptunk.
Nem egy emlék miatt szeretlek. Nem egy tulajdonságodért. Nem azért, mert melletted minden mindig könnyű.
Azért szeretlek, mert valahogyan melletted a saját életem sem csak az enyém többé. Mert ami veled történik, bennem is visszhangzik. Mert ha örülsz, tágasabb lesz a világ. Ha fáj valami, közelebb szeretnék lépni. És mert akármi változik körülöttünk, bennem újra és újra ugyanaz a halk bizonyosság születik meg:
nem egyetlen pillanatot választanék veled.
Hanem az összes következőt.
Ezért nem találom a tökéletes mondatot sem. Amit irántad érzek, nagyobb annál, mint amit szépen el lehet mondani. Nem akarom kisebbre faragni csak azért, hogy elférjen néhány sorban.
És nincs az a vers, amit írni tudnék, hogy átadja amit igazán szeretnék vele
Csak azt szeretném, hogy amikor ezt olvasod, egyetlen másodpercre pontosan tudd: nem megszoktalak. Nem természetesnek veszlek. Észreveszlek téged, úgy, ahogy vagy. És még mindig — minden nap, téged választalak.
2026.08.02.
Gáborfi Balázs